• English

Katamarán Országos Bajnokság 2009, Eredmények PDF Nyomtatás E-mail
2009. augusztus 25.

A szél teljes hiánya miatt halasztással indult a Katamarán Országos Bajnokság szombati napja, sőt, vasárnap is csak a parti ping-pong csaták szórakoztatták a népes mezőnyt. Hétfőn végre beindult a verkli, a gyenge, forgolódó szélben a Formula 18 osztálynak 3, a Nyílt Katamarán Osztálynak 2 futamot teljesíteni.

 

Idén a versenyt rendező KSE új lebonyolítási módszerrel kísérletezett, most már nyugodtan elmondhatjuk, sikerrel. A megszokott upwind-downwind pályán a két osztály egymást követően rajtolt, először az F18 majd a nyílt osztály, a verseny befutója pedig rendhagyó módon a rendező hajótól jobbra lett kitűzve. Így a további rajtokkal a rendezőségnek nem kellett megvárnia, amíg mind a két osztály összes hajója befejezi a futamot, ráadásul a rendezést egyetlen rajt-cél hajóval lehetett bonyolítani. A rendezőségnek ez természetesen jelentett némi extra szervezési munkát és odafigyelést a rendezőhajón, de Léna és segítői kiválóan megbírkóztat a feladattal.

A nyílt osztályban elsősorban a Tornado-k között ment az igazi csatározás, nem csak abszolútban, de a Texel Rate előnyszámítással kiegyenlített idők szerint is a nyílt osztály élen tudtak maradni. Különösen dicséret illeti a Lájer-Lájer egység 12 éves kormányosát, aki ügyességével és rátermettségével sikeresen kompenzálni tudta társa nem kevés hiányosságát, még a keddi, 4-5Bf - os pöffökben is! Több csapat teljesítménye is szimpátiát kelthet valamennyiünkben. Hogy csak néhányat említsek, a Varga Rita - Horváth Csaba vegyes-páros ügyesen felküzdötte magát a 4. helyre, míg a első országos bajnokságát teljesítő Erdős Bálint - Cseh Veronika páros lelkesedésével vívta ki valamennyiünk elismerését. A futamok között talán még vitorlát is varrtak, folyamatos tuningolással próbálták a legjobb formába hozni a nemrég vásárolt kis kedvenc HC 16-ost, csak így tovább! A rendezőség végül a „legtöbbet szerelő csapat” előkelő különdíjat, a Musto felajánlását adományozta a csapatnak.

A Velocitek által felajánlott „Easy Rider” különdíjért (20E Ft-os vásárlási utalvány) úgy tűnik többen is megtettek mindent, az is lehet, hogy akaratukon kívül is. A szépen felújított Hobie 21-es cirkálóval versenyző Szabó Géza – Keller András hosszú másodpercekig brillírozta a hajót a boruláshatáron, vagy talán már azon túl is, végül csodával határos módon mégis megúszták szárazon. Voltak még egyéb zseniális mutatványok is, több csapat részéről is, de a végére egyértelművé vált a helyzet, ezt a díjat csak Kuruc Robi kaphatja. Az A-class első kereszttartója középen összetört, a hajó a másodperc töredéke alatt romhalmazzá omlott össze. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Robinak nem kell messze mennie, ha profi műanyagos javítóembert akar találni, szerintem jövő héten már ismét vízen lesz a hajó.

A keddi nap külön érdekessége volt Limo burulása, amely állítólag az egyik F18-as egység borulásának következményeképpen jött össze. A nap végén jogorvoslati kérelemmel fordultak a rendezőséghez, ami aztán bonyodalmak egész sorozatát indította el a nyílt osztályban. Erről részletesen majd valamikor később, hiszen a történek még az eredmény kihirdetése után sem tekinthető lezártnak.

A Nyílt Katamarán Osztály Országos Bajnokságának (jelenlegi tudásunk szerinti) eredménye letölthető innen.

A Formula 18 osztályban igen szoros volt a verseny, a 8 futamban 4 csapatnak is sikerült futamgyőzelmet szereznie. Végig nyitott volt a küzdelem, mindenkinek kapaszkodnia kellett a jó helyezésekért. Az élmezőnyt egyértelműen a Nacra Infusionok alkották, a bajnokság első 4 helyét nekik sikerült megszerezni.
Külön öröm, hogy a nyíltnak meghirdetett versenyen ezúttal két holland egység is rajthoz állt, nem is gyenge csapatok: az idei F18 VB aranycsoportjába bejutott Remco Remeijer – Marielle Remeijer, valamint a tavalyi Texel győzte hajó mancsaftja, Tjiddo Veenstra és barátnője Maaike Vermeulen színesítette a mezőnyt.

A nyílt () Partner Group Nacra Kupa, Formula 18 osztályának eredménye letölthető innen ,

A Formula 18 Magyar Bajnokság eredménye pedig itt található.

Róka Sándor
Ehhez a cikkhez jelenleg 2 hozzászólás kapcsolódik
No.1  
A loggerekel mért sebességek díjkiosztón való felsorolásakor 1 hajó adata kimaradt a felsorolásból
(gyanús!)
petomi (Registered) • 2009-08-27 14:45:24
No.2  
Egy hajó nem vett részt abban a versenyzésben. Rövidesen publikálom a mért sebességeket is !
Fox (Super Administrator) • 2009-08-27 15:02:36
Biztonsági okokból csak regisztrált felhasználóktól fogadunk el hozzászólást. Légyszíves, jelentkezz be, illetve regisztrálj, ha eddig még nem tetted volna meg!
J! Reactions Commenting Software
General Site License
Copyright © 2006 S. A. DeCaro
 

Időjárás: Agárd

dátum2010.09.01
idő13:07
hőmérséklet81.1 °C
páratartalom110%
légnyomás1001.7 hPa
szélirány 0° (É)
szélerő-2 Kt ( Bft)
max. szélerő0 Kt ( Bft)
csapadék0 mm/h
0 mm/nap

Csopak Webcam

Aktív fórumok

NACRA Inter 20 for sale
tonyhxt 04-06-10 19:35
video
zlacza 24-05-10 15:25
H-16 kormánylapát, trambulin.
fairziccer 06-05-10 07:26
Válasz: Versenyek 2010
kenguru 09-04-10 05:32
Katamarán tréning
Bándok 07-03-10 10:20
Velocitek SC-1 sport computer vitorlázóknak
Velocitek SC-1 sport computer vitorlázóknak
140 000
Kosárba rakom!


Bejelentkezés

Véletlen hirdetés