| MVSZ határozat: Vitorlásversenyek rendezési feltételei |
|
|
|
| hétfő, 02 november 2009 | |
|
Érdemes mindeninek végigfutni, hiszen a határozat erősen érinti a többtestű osztályok versenyrendezését is.
Róka Sándor Readers have left 4 comments. No.1 Untitled
A határozat több ponton fájhat, ugyanakkor talán a laza megfogalmazása ad lehetőséget kibújásra is. - a vitorlásverseny alapdefiníciójánál például a vitorlás hajókat említi, a katamaránok pedig nem azok (vitorlás vizi sporteszköz). - a ISAF és nemzetközi szervezetek által elismert osztályokat alapból felmenti az automatikus "fejkvóta" fizetése alól. - ugyanakkor nehézségeket is okoz, mert most (nov.15-ig) kell megmondani milyen versenyeket szeretnénk csinálni 2010-ben. Ez annyit jelent, hogy ha júniusban kitalálunk egy versenyt augusztusra, akkor azt nem csinálhatjuk meg (elvileg). Ehhez jön még hozzá, hogy nem nagyon látni még az egyéb rendezvényeket aamikhez igazodhatunk. - az MVSZ új döntése értelmében minden egyes versenyről szerződést köt a verseny szervezőjével, ahol megállapítja az MVSZ-nek járó jogdíjak mértékét mivel használjuk az ISAF és a magyar versenyszabályokat. -mindehhez biztosít olyan szolgáltatásokat, amelyek egyike, másika szinte semmibe nem kerül (honlapon való hirdetés, eredmények megjelenítése), a többiért pedig ha használni akarjuk fizetnhetünk (MVSZ motoros stb.). Egy kis szákolás: Katamarán sportból mennyi pénz kerül most az MVSZ-hez: KSE MVSZ felé fizetendő egyesületi alaptagdíj: 90.000,-Ft KSE MVSZ felé fizetendő 20 fő feletti + tagdíj:50.000,-Ft KSE tagok versenyengedély bélyege: 26x8.600,-=223.600,-Ft Ez eddig összesen: 363.600,-Ft Ez az összeg nem elég, ismét számolok optimista módon. Az F18 ISAf, tehát nem fizet, a nyílt osztályban átlag 5 hajó volt versenyenként és majdnem mind az 5 versenyen volt szponzor. Így ez 5x5x200Ftx120%=6.000,-Ft forintot jelentett volna 2009-ben. Nyilván nem az összeg nagysága a zavaró, hanem az hogy innen is pénzt vár az MVSZ. Szerintem ha látja az összeget, másképpen számol a szerződés szerinti jogdíjakkal. Kenguru kenguru (Author) • 2009-11-05 05:19:32 No.2 Untitled
A határozat rendelkezik a hírdetési szabályzat szigurú betartatásáról. Olvasgattam az MVSZ szabályzatát és a ISAF szabályokat is, de úgy tűnik, ezek értelmezéséhez az én képességeim nem elégségesek. Meg tudja valaki mondani, hogy az F18 vagy a nyílt osztály hajó hírdetési díj fizetésére kötelezettek- e ? Fox (Super Administrator) • 2009-11-05 09:21:50 No.3 Untitled
Természetesen ez csak azok számára érdekes, akinak a hajóján van valami matrica (Velocitek, Nacra, SAP, Mercedes, szomszéd kutyaeledelboltja, stb..) Fox (Super Administrator) • 2009-11-05 09:29:56 No.4 Untitled
Egyszer utánanéztem, valamelyik OB kapcsán és úgy rémlik, a verseny rendezője írhatja ki a reklámviselési szabályokat. Mivel az egy MVSZ verseny volt, az MVSz szabályozta, majd nem tartatta be (szerencsére). Olyan 40-50ezer forintra emlékszem, mint MVSZ versenyek éves díja. Természetesen illett a szabályozás minden vizen úszó izére ( ez a legjobb kategória). A Nacra nem számít reklámnak, mert az az eszköz típusa. Ámbár ha 17m2-en felírnánk nem tudom minek számítana... kenguru (Author) • 2009-11-05 11:40:31 |
| dátum | 2010.09.01 |
| idő | 13:07 |
| hőmérséklet | 81.1 °C |
| páratartalom | 110% |
| légnyomás | 1001.7 hPa |
| szélirány | 0° (É) |
| szélerő | -2 Kt ( Bft) |
| max. szélerő | 0 Kt ( Bft) |
| csapadék | 0 mm/h0 mm/nap |
| NACRA Inter 20 for sale tonyhxt 04-06-10 19:35 |
| video zlacza 24-05-10 15:25 |
| H-16 kormánylapát, trambulin. fairziccer 06-05-10 07:26 |
| Válasz: Versenyek 2010 kenguru 09-04-10 05:32 |
| Katamarán tréning Bándok 07-03-10 10:20 |