2014. március 11., kedd

F18 HUN - Éves Közgyűlés 2014

 

F18 kozgyules

A Magyar Formula 18 Osztályszövetség 2014. március 7. - án megtartott éves közgyűlésén a következő határozatok születtek:

1. A Magyar Formula 18 Osztályszövetség köszönettel elfogadja az Ullman Sails kis rigre vonatkozó felajánlását. Az F18 osztály megjeleníti az Ullman Sails-t támogatóként az osztály weboldalán, és az osztály által készített nyomtatott anyagokon.

2. A Magyar Formula 18 Osztályszövetség köszönettel elfogadja az Nacra Hungary kis rigre vonatkozó felajánlását. Az F18 osztály megjeleníti a Nacra Hungary támogatóként az osztály weboldalán, és az osztály által készített nyomtatott anyagokon.

3. Az  F18 osztály előírásainak megfelelően, amennyiben egy versenyző csapat súlya nem éri el a 130 kg-ot, kis riggel (kis fok és kis spi), illetve megfelelő súlyok elhelyezésével kell versenyezniük. Az  F18 osztályban magukat kipróbálni kívánó fiatalabb, gyakran 130 kg súly alatti csapatok támogatásaképpen az Osztályszövetség a következő döntést hozta:

a. Amennyiben a kis rig beszerzése a csapat számára problémát jelent, az F18 Osztályszövetség rendelkezésére álló vitorlák (lásd fönt) használatát kérelmezhetik. Az osztály azokat térítés mentesen a kérelmező csapatok rendelkezésére fogja bocsájtani. A vitorlák esetleges használata közben keletkezett sérüléseinek javíttatásáról a használóknak kell gondoskodnia.

b. Abban és csak abban az esetben, ha több a kérelmező csapat, mint a rendelkezésre álló, pályázható kis rig, a kérelmező csapatok számára nagy rig használatát az F18 osztály elnöksége engedélyezni fogja, de a kompenzációs súlyokat ennek megfelelően kell számítani és elhelyezni. A kompenzációs súly mértéke 7.5kg + (135 – csapat súlya). Az itt leírt könnyítés az országos bajnokságon nem alkalmazható, az egyéb versenyeket így megszerzett eredmények ranglista pontokat nem érnek.

c. Emlékeztetőül, 18 év alattiak és tanulók számára az osztályszövetségi tagdíj 0 Ft/év.

4. Az Olimpiai Nacra 17 (N17) osztály vezetése azzal a kéréssel fordult a Formula 18 osztályhoz, hogy az F18 osztály versenyein az N17 hajók versenyezhessenek. Az N17 osztály kérését az F18 osztály közgyűlése tisztelettel elutasítja. Indoklás:

a. A két hajóosztály tulajdonságai eltérőek, az N17 versenyzők fejlődését egy ilyen kompromisszum nem szolgálja, miközben az F18 csapatok versenyzését zavarja. (Mint ahogyan egy laser mezőnyben versenyző Finnes sem tudná értékelni saját teljesítményét, miközben a laser mezőnyt zavarná.)

b. Hosszú évek nemzetközi gyakorlata, hogy az olimpiai többtestű osztályok versenyzői F18 osztályban is versenyeznek, természetesen F18 osztályú hajókkal. Billy Besson, a 2013 –as év N17 világbajnoka az N17 világbajnokságot 2 héttel megelőzően nyerte meg a F18 VB-t, de hosszú listán sorolhatnánk még a hasonló sikeres történeteket. Javasoljuk, hogy a magyar csapatok is ezt az utat kövessék, illetőleg az F18 osztály ehhez minden lehetséges támogatást megad. Tudomásunk szerint a jelenlegi magyar N17 csapatok rendelkezésére áll F18 osztályú versenyhajó is. Amennyiben a kis rig hiánya jelentene problémát, azt a fentieknek megfelelően kezelni tudjuk, továbbá, az N17 osztály versenyzői számára az F18 éves tagdíj 0Ft.

c. A költségek optimalizálása érdekében az N17 és az F18 osztály edzéseit érdemes összehangolni, a fent leírt problémák egy edzés keretein belül kezelhetőek.

5. A 2014. évi tervezett verseny és eseménynaptár

· Április 26-27. Tavaszi Bajnokság, osztály: F18

· Május 16 -18 Ullman edzés - Pablo Soldano

· Május 31-június 1. Eurowind Kupa, osztályok: F18 és M3

· Június 19-24. Nacra Kupa Katamarán Országos Bajnokság, osztályok: F18 és M3

· Július 5-11. F18 Világbajnokság Írország

· Július 5-12. Nacra 17 Európabajnokság

· Július 10-12. 46. Kékszalag

· Július 12.     2Szalag, osztályok: F18 és M3

· Július 26-27. Lájer Admirális Emlékverseny, osztályok: F18 és M3,

· Augusztus 2-3. Többtestű találkozó és nyílt napok

· Augusztus eleje, Musto Kupa Klubok Bajnoksága, osztály: F18

· Augusztus közepe, Ponton Kupa, osztályok: F18 és M3

· Szeptember eleje, KSE túraverseny, osztályok: F18 és M3

· Szeptember 24-28. Nemzetközi Balatoni Vitorlás Hét, MVSZ, osztályok: F18 és M3

· Október 23-24. Balatoni évadzáró, osztály: F18

6. A 2014. évi Formula 18 Magyar Bajnokság rendezését a Magyar Formula 18 Osztályszövetség 100E Ft - tal támogatja.

7. Az osztály nemzetközi vitorláshéten való részvételét javasoljuk lerövidíteni. Kérelmezni fogjuk az MVSZ-nél, hogy csak a hétvégén (esetlegesen pénteken) legyenek F18 futamok, illetőleg a nevezési határidőket is ennek megfelelően alakítsa.

8. Az F18 Osztályszövetség szeretné megköszönni Csepregi Pankának az osztályt népszerűsítő versenybeszámolókat és az egyéb önkéntes média munkákat. Szeretnénk ha az együttműködés folytatódna, amennyiben a továbbiakban is vállalja a feladatot.

9. A 2014 évre az éves tagdíj 10E Ft.,18 év alatt, illetve tanulóknak 0 Ft.

10. A 2013 éves tagdíj elmaradása van: Téglás Csaba, Krénusz Gábor, Kelemen Tamás, Majthényi Mátyás, Dr. Szilassy László, Érdi Ferenc, Szentiványi István.
Az elmaradt tagdíjak beszedéséről az osztályszövetség gondoskodni fog.

11. F18 népszerűsítő nyomtatott szórólapot fogunk készíteni, amelyet valamennyi vitorlásklub részére kipostázunk.

Budapest, 2014.03.07.

Róka Sándor