Oldalak

2010. július 4., vasárnap

F18 VB 2010- Franciaország, Erquy

24 órás non-stop út után szerda délután megérkeztünk Erquy-be (ejtsd: „erki”), bátran mondhatjuk, hogy a Formula 18 világ bölcsőjéhez.

Az osztályt „föltaláló” Olivier Bovyn és Pierre Charles Barraud itt a helyi klubban hegesztették össze a formulát a múlt század 80-as éveinek vége felé, majd 2000-ben itt tartották meg az osztály első világbajnokságát is (Mitch Booth mingyá meg is nyerte…)
Még szerda délután gyorsan összedobtuk a hajókat,  Norbi csak szombaton ért ide, úgyhogy Edzőbát (Kasuba Pisti) gyorsan begurítottuk a vízre, aztán mentük mi is 2-3 órát a gyengülő seabreeze – ben.
A 2011-es Balatonfüredi VB-re való készülés jegyében beiratkoztunk egy F18 felmérési tanfolyamra, úgyhogy csütörtökön és pénteken töltötték az eszet a fejünkbe, + mértük a hajókat és vitorlákat keresztben- hosszában. Edzőbá szokásosan föltalálta a reneteg tutit (módszertan, technológia, stb…), Csépfai Zoli meg első mérésére elmeszelt egy infusiont, az árbóc tetejéből akart levágatni egy pár centit. Kemény volt a tanfolyam, főleg a 2-3 órás ebédekhez és vacsorákhoz kellett extra állóképesség. Közben olvagattuk az SMS-eket a kékszalagról, és drukkoltunk mindenkinek, hogy maradandó lelki sérülés nélkül megússza…
Benfentesek lévén –aljas módon - kicsit előre toltuk a hajónkat a sorban, a szombati regisztrációt így kb. de. 11-re be tudtuk fejezni. A kevésbé szerencsések még vasárnap este is a felmérő sátor előtt ácsorogtak… Így szombat du maradt idő tuningra + újra kimentünk kicsit vitorlázni, majd este fölszedtük Norbit a Atlanti TGV-vicinális egyik állomásán.
Vasárnap practice race du 3-kor, 2-es szélben, kb 100 hajóval a rajtvonalon, természetesen általános visszahívóval. Közepes rajt után elkezdtük másolni Bundock Isten tackját, húztunk ki a nyilt tenger felé. Egy darabig. Ameddig tartott a seabreeze… Közben a többiek a parti oldalt választva, a part és egy benyúló szikla-félsziget mellet szépen felsomfordáltak, mi meg -  Bundock –kal együtt szépen besoroltunk mögéjük a bólyánál vagy 60-70. hely környékén. Edzőbá a parti takkon szépen ment, előttünk ért fel. Raumban így nem is volt kérdés merre megyünk, csak a tiszta teret kellet találnunk. Jó páran választották visszafele a másik oldalt, ezért sikerült párat előbbre lépnünk, sőt, a sebességünk is elfogadható, itt-ott egy az egyben is el tudtunk lépni. Pistinek ez a szakasz nem jött be, mögöttünk vették a kaput. A második körben a krajcbólya után azonnal behalzoltunk, ez súlyos hiba volt. A még krajcoló hajók fala fölöttünk minden szelet letakart, szinte teljesen megálltunk. Jó páran elmentek, miután kikeveredtünk a takarásból sikerült pár helyet visszaszereznünk.
Este nyitóceremónia, holnap első futam. Ha ismét net közelébe kerülök, jelentkezem.