Az előre tervezett 8 futam helyett végül 3 megrendezett futammal a Várady Szabó János - Petheő Tamás nyerte a hetedik Lájer Admirális Emlékverseny, az alsóörsi Katamarán Bázison. Szombaton a gyenge szél miatt halasztással indult a viadal, végül 11 óra helyett fél egykor sikerült elrajtoltatni a 9 fős mezőnyt.
Az első futam gyenge leálló DNY-i szélben kerül megrendezésre. Az utánpótlás páros, Andorka Rudolf – Kriska László kis testsúlyuk miatt meglepő sebességet produkáltak ebben a futamban, végül az ötödik helyen zártak. Ezt a futamot a Várady Szabó János- Petheő Tamás nyerte.
A második futamot a leálló és hetven fokos szélforduló miatt néhány perccel a rajt után lelőtték. Egy kisebb halasztás követően indították a újra a futamot, ami már erősebb É-i szélben rajtol. A második kreuz szakasznál nagyot fordult a szél és a bójavétel után a fiatal Andorka-Kriska páros felborult. Ezt a futamot végül Diószegi – Jankovics páros nyerte.
A harmadik futamot rövid pályamódosítás után indították. Hol erősebb és gyengébb É-i szélben kellett vitorlázniuk a versenyzőknek. Az erősebb ráfújások a könnyebb súlyú versenyzőknek komoly erőpróbát jelentettek. A befutó után ismét leállt a szél, ezért több futamot nem tudtak rendezni.
A szombati napot a versenyzők egy kellemes, beszélgetős vacsorával zárták.
Vasárnap reggel a szélhiány miatt, halasztást rendeltek el rendezők, majd később lelőtték a napot, megrendezett futam nélkül.
A díjkiosztót 15 órakor tartották. Mivel az F18-as és a nyílt kategóriába is kevés hajó nevezett ezért összevontan értékelték az eredményeket a Texel Rate alapján.
A verseny névadó szponzora Lájer Tamás biztosította a versenyzőket, hogy a Lájer Admirális Emlékverseny 2012-ben is megrendezésre kerül majd. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az utánpótlás nevelésre a jövőben is nagy hangsúlyt fognak fektetni.
Az F18-as és a nyílt osztály következő versenye az augusztus 25-29 között megrendezésre kerülő Országos Bajnokság Balatonfüreden.
Texel Rate szerint számított eredmények:
1. Várady Szabó János- Petheő Tamás (1,2,1,)
2. Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor (2,1,3)
3. Kasuba István – Kasuba Bendegúz (3,3,4)
4. ifj. Lájer Tamás – Lájer Tamás (4,5,2)
5. Bakonyi Szabolcs – Bakonyi József (6,4,8)
6. Kunfalvy Csaba – Antal Gábor (7,6,6)
7. Szilassy László – Szilassy Emese (9,8,5)
8. Marton Balázs – Székely András (8,7,7)
9. Andorka Rudi – Kriska László (5,DNF,DNF)
Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.159984094079184.39463.148077025269891
A Lájer Admirális Emlékverseny támogatója volt a hétvégén a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. is.